Jégtörés
2010 december 18. | Szerző: Tina és Bella
Ezen az oldalon, akárhányszor bejelentkezek, mindig megtalál
egy-két srác. Na nem mintha ez baj lenne, csak hát nem mindig olyan, aki
érdekel. Az elmúlt pár napban volt szerencsém egy hétvégi meghívásra, kár, hogy
a srác dugatronra gondolt, inkább a testemet szerette volna megismerni, mintsem
a személyiségem.
Azonban ez az eset-főleg ilyen oldalakon- még mindig
gyakoribb, ezért megszokottabb annál hogy a srác köszönés helyett megadja a
telefonszámát. Kért, hogy hívjam fel és mikor mondtam neki, hogy ez nem fog
menni, abszolút nem értette a miértjét. Ez egy kicsit azért furcsa nekem. Szerencsére,
mikor már végképp meguntam a magyarázkodást, és közöltem vele, hogy ez nem így
működik, akkor elköszöntünk, és tovább nem raboltuk egymás idejét. A kevésbé
elragadó és meggyőző pasik között akadt azonban egy annál inkább vonzó srác. A
továbbiakban Gézának fogom hívni. Tehát Gézával az első pillanattól kezdve egy
hullámhosszon voltunk, örültem, hogy sikerült végre valakivel normálisan
beszélgetni. Hamarosan már az msn partnerlistámon szerepelt. Itt már láttam
róla képet is, illetve ő is látott más képet rólam, sőt, mivel kölcsönösen
szimpatikusak voltunk egymásnak, bejelölt az egyik közösségi oldalon. A
beszélgetések során egyre inkább motoszkált bennem, hogy végre elértem a célom,
és a kis hang is azt búgta a fülembe: Ő lesz, Ő lesz, Ő lesz.
Így hát két-három átmsnezett este után elérkezettnek láttuk
az időt, hogy személyesen is megismerkedjünk. Másnap már a megbeszélt helyen,
és időpontban vártam rá. Késett, a lábam pedig már közel járt a teljes
fagyáshoz. Aztán úgy 15 perc várás után látótávolságba került. Ki hitte volna,
hát ez a srác tényleg helyes volt. Persze az már a képekből kiderült, hogy nem
egy „bottal sem piszkálnám meg” kategóriással van dolgom, ahogy az egyik
barátnőm szokta mondani, hanem egy igazán impozáns egyeddel. Mindene a helyén
volt, a megfelelő méretekben, de még mennyire – na nem kell itt semmi olyasmire
gondolni…
Tehát a puszi-puszi után, a hideg ellenére sétálni
indultunk, beszélhettünk, ismerkedtünk. Elmesélte, hogy épp az új munkahelyén
tanul be, érdeklődött az én foglalkozásom iránt. Meglepően kommunikatívnak és
értelmesnek tűnt, nem csoda, hogy azt hittem álmodom. Aztán a következő fél
órában már kevésbé volt olyan idilli a helyzet. Már nem csak a lábam, hanem
mindenem fázott, idegesített, hogy folyamatosan ő beszélt, sőt, ha szóhoz
jutottam, azt is mindig überelni akarta valamivel. Őt kellett mindig jobban
sajnálni, és persze ő mindenhez jobban ért mint én. Lehet, hogy nem lennék
ilyen borúlátó, ha a másfél órás randinkat nem a városban, céltalanul bolyongva
töltöttük volna, de ő az utalásaim ellenére sem érezte úgy, hogy be kellene
ülni valahova.
A másfél óra mászkálás után összefagyva szálltam fel a
buszra, és gondolkodtam el azon, hogy vajon velem van-e a gond?
Azért be kell vallanom, hogy a negatív tulajdonságai
mellett, sokkal inkább tartom jó partinak az eddig megismert srácoknál.
Udvarias, intelligens, rendkívül kommunikatív és iszonyatosan jól néz ki, de
nekem ennyi nem elég.
Tina
Mindenki azt akarja?
2010 december 16. | Szerző: Tina és Bella
A korábbi bejegyzésemben említett srác valahogy kikopott az életemből. Az elmúlt időszakban kevés idő jutott a keresgélésre, így komolyabb kapcsolatról nem tudok beszámolni, azonban akadt néhány említésre méltó chatelés. Három egymástól nagyon különböző emberrel folytattam beszélgetést, melyek során bár hatalmasakat nevettem, de megrendült a keresgélésbe vetett hitem. Íme, a történetek:
1. A beszélgetés a szokásos hol laksz, mivel foglalkozol kérdésekkel indult, azonban nem várt válaszok érkeztek. Az illető ugyanis bevallotta, hogy nem dolgozik, mindennapjait semmittevéssel tölti ki, és harminc felé közeledve mindezt büszkén vállalta. Naiv voltam és feltételeztem, hogy esetleg tanul, elvégre nem ritka manapság, hogy az egyetemeken hasonló korú hallgatókkal találkozhatunk. De tévedtem, chatpartneremet egyáltalán nem érdekelte a felnőttoktatás.
Miután túltettem magam a kezdeti megdöbbenésemen, rólam kezdtünk beszélgetni, vagyis arról, hogy milyen pasik jönnek be nekem. „Csak nem a tanultak?” Ezen a ponton már teljesen belopta magát a szívembe. Szívesen kifejtettem volna a véleményemet, miszerint mindegy, hogy tanult vagy sem, csak legyen értelmes és töltse hasznosan az idejét, akár munkával, akár tanulással. Azonban sejtettem, hogy ez véget vetne a beszélgetésnek, úgyhogy terelő választ adtam.
A későbbiekben az után érdeklődött, hogy mennyire vagyok bevállalós, milyen kapcsolataim voltak eddig, de még mielőtt válaszolhattam volna, már jött is a következő kérdés: „Mien pasi vagyok?” (- nem elgépelés később j-vel is szerepelt). Kértem, hogy meséljen még magáról, mire ő, hogy kérdezgessem. Így kötöttünk ki a mit akarsz elérni az életben témakörnél, melyben kifejtette, hogy családot szeretne, három gyerkőccel. Arra már nem volt lehetőségem, hogy minderről bővebben kifaggassam, mivel mennie kellett.
2. A második chatpartneremről hamar kiderült, hogy tanult ember. Több egyetemi szakon hallgató, és szabadidejét is intellektuális tevékenységekkel tölti. Mikor felsorolta a heti programját csodálkoztam, hogy fér bele ennyi minden a hétköznapokba. Rengeteg érdekes és felelősségteljes elfoglaltsága van, sokáig mesélt róluk. Szinte már kezdtem kellemetlenül érezni magam, hogy az én napjaim az övéihez képest eseménytelenül telnek.
A beszélgetésből kiderült, hogy komoly kapcsolatot keres, de eddig nem járt sikerrel. Egyre ígéretesebbnek tűnt a dolog, amikor a beszélgetés kezdett ellaposodni. Hiába hoztam fel újabbnál újabb témákat egyiknél sem sikerült hosszabban elidőzni. Mivel a beszélgetés egyre kellemetlenebbé vált számomra, elköszöntem és kiléptem. Másnap még megpróbálkoztunk a chateléssel, ám ez alkalommal sem sikerült egyről a kettőre jutni.
3. Harmadik történetem ígérkezik a legszínesebbnek. Be kell vallanom ilyen még sosem történt velem, úgyhogy viszonylag sokáig gondolkoztam rajta, hogy belemenjek-e a beszélgetésbe. A történet a következő:
Kaptam egy e-mailt, melynek már a címéből kiderült, hogy írója csupán szexet akar, és ezért még fizetne is. Először felháborodtam, aztán kíváncsi lettem, hogy vajon mi vezethet egy fiatal férfit odáig, hogy internetes oldalakon akarjon szexuális szolgáltatásokért fizetni. Elkezdtem chatelni a pasassal. Korrekt volt, megkérdezte, hogy rendesen elolvastam-e az e-mailt és az adatait. Elmondta, hogy komolyan gondolta, amit leírt. Eleinte elbeszéltünk egymás mellett, mivel engem kizárólag az érdekelt, hogy eddig mennyire volt sikeres az üzleti ajánlata, gyakran küldözget-e hasonló e-maileket, és miért pont az interneten keresztül intézi ezeket a dolgokat. Ő pedig arra volt kíváncsi, hogy hol lakok, mivel foglalkozok, és benne lennék-e egy ilyen dologban. Eleinte próbáltam kitérni a válasz elől, aztán jobbnak láttam közölni a tényállást, miszerint sosem mennék bele ilyen kapcsolatba, és csupán a kíváncsiságom miatt beszélgetünk. Nagy meglepetésemre ezzel nem ért véget a chatelés, hanem válaszolt a kérdéseimre. Kiderült, hogy a nagy őt keresi, de addig sem szeretne cölibátusban élni, és az internetes keresgélés még csak kísérleti fázisban van. Zárásul megköszönte a beszélgetést és elköszöntünk egymástól.
Az ember az internetet böngészve belefuthat a fent említettekhez hasonló fura figurákba. Sajnos, a három pasas közül egyik sem jött be, azonban annyit elmondhatok róluk, hogy bár különböző stílusban teszik, de mindannyian keresik a Nagy Őt.
Bella
Újra kerestetik a tű a szénakazalban
2010 december 16. | Szerző: Tina és Bella
Újra meglátogattam azt a bizonyos oldalt. Sokat nem
változott, még mindig bizton állítják a honlap szerkesztői, hogy itt aztán
biztos megtalálod a párod. Ha az oldal tuti biztos, akkor minden bizonnyal
velem van a gond…
Minden esetre a pasik gyorsan rátalálnak az ember lányára.
Kezdem ezeket a pasikat különböző csoportokba sorolni. Az első, ami belőlem a
legnagyobb ellenszenvet váltja ki az a nős férfi. Aki igazán szereti a
feleségét, de kalandra vágyik. Természetesen ő a legideálisabb pasi számomra, tapasztalt,
türelmes, remek szerető, és közben még mosnom, főznöm sem kell rá. Miután
elutasítom, abszolút értetlenül áll a tény előtt, nem érti a miértjét, aztán
rájön: biztos prűd vagyok. Vagy ami ennél is jobb: eddig csak rossz kapcsolatom
volt, de ővele helyreállna a párkapcsolathoz való viszonyulásom, hisz ő a
tökéletes férfi. (Kár, hogy én nem, és valószínűleg a kedves neje sem így
gondolja.)
A másik gyakori típus a lovag. Ismertetőjele: kézcsókkal
köszön, hölgyemnek hív, figyelmes, kedves udvarias, teljesen körbeudvarol. Az
elején. Utána persze kiderül, hogy nem nagyon akar kapcsolatot, azért egy
egyéjszakás kalandban benne lenne.
Vannak, akik aztán igazán laza csávónak akarnak tűnni.
Előszeretettel használják a csi végződéseket. Nagyon lelkesek, vidámak,
pozitívan állnak a dolgokhoz. Ilyen ajcsik, kapcsik, szupcsik, puszcsik, közbe
meg igazából eléggé foscsik.
Néha összefut az ember a „csak ismerkedek, nem keresek
kapcsolatot” pasikkal. Velük jól el lehet beszélgetni, van humoruk,
figyelmesek, ilyenkor fellelkesülök kicsit, visszanyerem a társkeresésbe való
hitemet, ők talán a legértékesebb típusba tartozók, kár, hogy párkapcsolat nem
lesz belőle, de még igazi baráti kapcsolat sem.
És persze elkerülhetetlen, hogy meg ne ismerj egy-egy
perverzt. Egyik könyörög, hogy heréld ki, a másik nem akar mást, csak nézd végig
miközben ő meztelenül takarítja a lakásod(Ez mondjuk nem lehet annyira rossz.
Elvégre ki más ajánlja fel, hogy takarít nálad, és még pénzt is ad érte). Mások azért fizetnének, hogy alázzam,
tiporjam, pofozzam meg őket, akár a barátnőmmel is(kár, hogy az exeim nem így
gondolkodtak).
Ezeket a típusokat a teljesség igénye nélkül soroltam fel,
még 100 fajta pasi létezik a társkereső oldalakon, a szomorú az, hogy még
mindig jelennek meg az újabbnál újabb, egyre betegesebb fajok, kivédeni őket,
meg egyre lehetetlenebb.
Minden esetre most is chatelek néhány sráccal, van köztük
olyan, aki talán felülírja a pasi típusokról alkotott negatív meglátásomat.
Bizakodok.
Tina
Csalódás, de ki kiben?
2010 július 20. | Szerző: Tina és Bella
Tehát kedves Lacimmal rengeteget beszélgettünk. Ennek
ellenére nem sok mindent tudtam meg róla. Illetve csak egy valamit: Mivel most
végzett a főiskolával, így hazaköltözött a szüleihez. Másfél órás beszélgetés
alatt nem volt képes másról beszélni, csak arról, hogy őneki mennyire fog
hiányozni a koli és a haverok. Én nagyon empatikus vagyok, de néha már a
hajamat téptem. Az ő nyafogása egy hét
éves kislány szintjén állt. Még ő érezte sértve magát, ha próbáltam lelket lehelni
belé, hogy ettől még nem dől össze a világ, a kolin kívül is van élet. Szerinte
én nem értem meg őt, és nem tudom átérezni, hogy ez mekkora szörnyűség. Ezt a
nyafit nem bírtam tovább, egyéb teendőimre hivatkozva leléptem, illetve rejtve
folytattam a beszélgetést a barátnőimmel. Pár óra múlva, ismét tele energiával,
úgy gondoltam, újra készen állok egy beszélgetésre vele. A téma azonos volt:
milyen rossz neki, ott kellett hagyni a kolit, és egyébként is, mit kezdjen ő
most magával. Persze megint úgy érezte, hogy én nem vagyok elég megértő vele,
de ez még mind semmi. Mesélt nekem az utolsó ott töltött éjszakájáról, arról a
bizonyos fergeteges buliról és egy lányról. Akivel évek óta ismerik egymást, a
lánynak komoly kapcsolata van, de mégis milyen jó volt vele nézni a Balaton
parti napfelkeltét. Úgy mesélte, mintha féltékennyé akarna tenni. Na persze nem
sikerült, mert minél jobban megismertem, annál erősebb volt bennem az érzés,
hogy nem ő az aki nekem kell. Minden esetre próbáltam a lehető legkedvesebb
lenni, ő nagyon találkozni akart velem. Ez után az este után pár napig nem
beszéltünk, ennek az az egyetlen oka, hogy nagyon elfoglalt voltam. Mikor újra
beszéltünk, a hiszti tovább folyt, de már nem a koli miatt, hanem azért, mert
úgy érezte nem fordítok rá elég erőt, figyelmet. Idegesítő volt, néha
követelőző is. Közölte, hogy ő az elején teljesen másnak gondolt, nem akar
velem egy helyben topogni.
Mikor mondtam neki, hogy ne haragudjon, de nem tudom a
napjaimat a gép előtt tölteni, és nem is akarom, még neki állt feljebb, hogy ő
sem a gép előtt tölti, próbál élni, elmászkál erre-arra. A végén már rendesen
összevesztünk, próbálta rám hárítani a felelősséget, bűntudatot akart
ébreszteni bennem. Közölte, hogy ő az elején teljesen másnak gondolt.
Az utolsó üzenete a
következő volt:
15:03:26 jó értem ne huzzuk tovább…
15:03:51 szia
15:03:58 elhagyta a
szobát.
Ezzel bezárta a csevegőt, nekem pedig
muszáj volt könnyes búcsút vennem tőle. A szívem szakadt meg, éjjel telebőgtem
a kispárnámat is. Viccet félretéve, valahol örülök, hogy megszabadultam tőle:) Az
első üzenetek alapján sokkal jobb kép alakult ki bennem róla, mára viszont…
Azóta látom, hogy órákat egyhuzamban fenn
van azon a bizonyos társkeresőn, pedig ő „nem gép előtt éli az életét”…
Tina
Nyomik és a kivételek
2010 július 3. | Szerző: Tina és Bella
Elnézést mindenkitől, amiért egy-két nap kimaradt. Ennek oka egyszerűen az, hogy nem történt semmi említésre méltó. Most már összegyűlt néhány élmény, nem éppen pozitívak. Egyre több nyomi talált rám. Az egyik, akinek nagyon távoli, és icipici képe volt, küldött nekem képet az email címemre. Szegénynek nem a helyessége miatt akadt el a lélegzetem, hanem épp ellenkezőleg. Ráadásul a csevegés során kiderült, hogy idősebb is, mint ami nálam belefér, és abszolút nem egyezik a gondolkodásunk. Közben kiderült, hogy ugyanabba a faluba lakik, mint az én egyik barátnőm. Nem is kellett nekem több, kerestem a telefonom, és már tárcsáztam is. A barátnőm nem ismert rá egyből, és kicsit furán vette ki magát az, hogy az első kérdésem az volt, hogy „ te mindig is ott laktál?” , azért készségesen válaszolt. Mivel ebből sem sikerült többet megtudni, és az már tényleg gáz lett volna, ha csak úgy megkérdezem, „és melyik utcában is laksz?”, ezért hagytam az infóvadászatot, amúgy sem érdekelt a pasi. Másrészt negatív csalódás volt a már többször említett ígéretes „Lacival”. A levelezés során nagyon szimpatikusnak találtam, közvetlen, intelligens, kedves volt. A tempósabb ismerkedés miatt hagytam, hogy felvegyen MSN-re. Itt a közvetlen csevegésben viszont eléggé ötletszegénynek tűnt. Egyfolytában írogatta, hogy kérdezzek. Na, hát ez az ami nem jön be nekem. Ráadásul mintha így látatlanban ki akart volna sajátítani. Zokon vette azt is, hogy mivel mással is beszélgettem éppen, így nem jutott rá 100%-os figyelem. Tehát sokat vesztett a státuszából, pedig eddig úgy gondoltam, talán ő lesz az igazi. A harmadik srác, akiről írok nektek, megint egy érdekes jelenség… Az adatlapján az volt, hogy megyebeli, fekete hajú, fekete szemű. A képein viszont világosbarna haja volt. A képalbumaiban ráakadtam egy 18+-os albumra. Naná, hogy egyből engedélyt kértem rá, és meg is kaptam🙂 Teljesen meztelen kép volt, a lényeget úgy félig lehetett látni. Az adatlapján az volt írva, hogy csupasz, amit ott láttam, azt viszont talán még Chewbacca is megirigyelte volt… Persze egyből rákérdeztem, hogy akkor most mi is van. Erre valami nagyon kusza történetet adott elő, hogy a haverja adatlapja, de a képek az övé, ezért igazából ő nem is csupasz, de majd lesz neki is adatlapja, de egyébként is pécsi, de azért tetszem neki, szívesen megismerne… Sajnos nekem ekkor mennem kellett, de ilyen zagyva történet után úgy sem tudom, mit higgyek. Ezen kívül volt még jó pár nyomi hódolóm, akik talán még említésre sem méltók. Azért találtam magamnak egy új ígéretes alanyt. Már átestünk vele egy pár beszélgetésen, illetve tervezgetünk egy találkát. Remélem, összejön és jól sikerül🙂 A fiúról nem tudok sok mindent, a képei alapján arra következtetek, hogy egy újabb pékhez van szerencsém. De sebaj, a Pékem úgyis mellőz mostanában.
by Tina
Szinglik éjszakája
2010 június 27. | Szerző: Tina és Bella
Úgy látszik ezen a társkereső oldalon mindig zajlik az élet. A tegnap is kétségtelenül mozgalmas volt. A délután folyamán, egyik nagyra becsült barátosnőmmel, Hannával, újra bejelentkeztünk. Kedvenc Pékem természetesen azonnal rám talált. A majdnem másfél órás chatelés során nem sok mindenről beszélgettünk. Kicsit nehéz vele kommunikálni, végig a filmekről beszélt, illetve többször megkérdezett olyan dolgokat, amiket már múltkor alaposan kibeszéltünk. Most vagy nem figyel oda, hogy miről is van szó, vagy zavarában kérdezget ugyanarról, vagy egész egyszerűen ilyen szinten áll. Megint felhozta a mozi témát. Egyik alkalommal, mikor megkérdezte(úgy századszor), hogy „És mi lesz a mozival?”, már nem bírtuk tovább, Hanna válaszolt: „úgy hallottam bezárják”. Persze Pékünk nem értette a viccet, de nem számít, mi jót mulattunk rajtaJ. Tehát a beszélgetés nem volt túl izgalmas, ezért örömmel elfogadtam Pisti csevegésre való invitálását. Természetesen gyorsan megkukucskáltam a képét is. Akármennyire divat azt mondani, hogy csak a belső értékek számítanak, nálam mégis mérvadó a külső. Persze nem kell szépségnek lennie, de azért szörny se legyen. Hát ő jobban hasonlított a másodikra. Kicsit ijesztő volt, mivel azzal kezdte, hogy szimpatikus vagyok, szeretne velem egy komoly kapcsolatot kialakítani. Egyből telefonszámot kért. Persze nem adtam meg, próbáltam elriasztani, végül azt mondtam, igazából nem keresek komoly kapcsolatot. Ekkor bezárt. A nagy csevegés közben rátaláltam egy Adoniszra is. Illetve azokon a képeken nézett ki jó, amelyeken a kutyájával volt. Mondjuk az is lehet, hogy csak az a cuki kutyus emelte a színvonalat. És annyira örültem, hogy végre egy pasi, akit láthatok nagyban is. Eszembe jutott, hogy le kellene mentenem a képét, úgyis szeretnék valami új, szemet gyönyörködtető és nyálat csordító háttérképet a laptopomra.(Persze ez csak vicc volt, ilyen szinten még nem állok. Vagy mégis?:S)Elgondolkodtató viszont, hogy miért fizetett a VIP szolgáltatásért. (Merthogy én, mint egyszerű földi halandó, csak a VIP tagok képét láthatom nagyban.) Egyáltalán miért fizetnek ezért? Én biztos nem adnék pénzt, hogy nagyban láthassam a képeket, és ne csak három üzenetet küldhessek naponta… Visszatérve a helyes sráchoz. Nem volt túl közlékeny, alig válaszolgatott és végül köszönés nélkül távozott a chatszobából. Persze este, ahogy Bella is csatlakozott hozzánk, mindenképpen meg kellett mutatni neki is a pasit. Úgy húszszor néztük meg a képeit és az adatlapját. Valószínűleg, ha legközelebb bejelentkezik, látni fogja, hogy ennyire népszerű volt, és gondolom, elkönyveli magában:”zakkant ez a tyúk”. Sebaj, így esett. Viszont a tegnapi este folyamán Hannának is megtetszett a mi kis projektünk. Ő is szingli, gondolom nem bánná, ha megtalálná az igazit. Tehát próbáljuk rábeszélni, hogy társuljon hozzánk, bár neki még több fenntartása van az ilyen társkereső oldalakkal kapcsolatban. Minden esetre a csajokkal nagyon jót szórakoztunk az este.
A mostani állás a következő: fogjuk rá, hogy 7 emberrel folytatok/folytattam aktív beszélgetést. Ebből eggyel lennék hajlandó találkozni is. Ővele ugye megbeszéltük ma, hogy randizunk a csevegőben, de nem jelentkezettL. A többi pedig, hááát…
by Tina
Amikor zajlik is az élet, meg nem is
2010 június 27. | Szerző: Tina és Bella
A kezdeti fellendülést hatalmas visszaesés követte. Annyira belefásultam az adatlapok nézegetésébe, hogy nem volt kedvem folytatni. Persze vicces dolog a barátnőkkel végigböngészni párat, és némelyiken jókat nevetni, de amikor egyedül leülök a számítógép elé, hogy ténylegesen kiválasszak egyet-egyet, akkor szomorú látni, hogy a legtöbben még csak a közelében sem járnak annak az embernek, akivel szívesen beszélgetnék.
Ennek köszönhetően elmondhatom, hogy jelenleg két sráccal folytatok e-mailezést. Az egyikük nagyon távolságtartó, és csupán két üzenetet váltottunk, míg a másik sráccal órákig beszélgetek, és szimpatikusnak találom.
Nem tudom, honnan fogok további 18 ember összeszedni, hogyan lesz időm aktívan levelezgetni.
Azonban haladást jelent, hogy a négy találkozó közül egy már megvalósult. Igaz nem egészen úgy, ahogy terveztük, hiszen a lényeg az lett volna, hogy húszból válasszunk négyet, nem pedig kettőből egyet… A következőképp történt a dolog:
Megbeszéltem a szimpatikus sráccal a találkozót. Nem éltem magam bele túlságosan a helyzetbe, hiszen így kisebb az esetleges pofára esés lehetősége. Magabiztosan indultam el otthonról, tele energiával, olyannyira, hogy kis híján sikerült belegázolnom egy nagy adag kutyaürülékbe. Szerencsére az utolsó pillanatban lefékeztem. Szép is lett volna, ha a találkozón nem a kedvenc parfümömtől illatozok.
Az idő előrehaladtával azonban kezdtem magam úgy érezni, mint abban a bizonyos elemreklámban a nyuszik, és a kezdeti energiám egy pillanat alatt elillant. Még mielőtt eluralkodott volna rajtam a pánik, sikerült magam meggyőznöm, hogy akármi is lesz nem fog összedőlni a világ. Vagy ha mégis összedől, majd kimászok valahogy a romok alól, mint ahogy eddig oly sokszor tettem.
Rövid egyeztetést folytattam Tinával, aki biztosított, hogy csak egy hívásomba kerül és kiment, ha úgy alakul a dolog. Szerencsére erre nem volt szükség. Zavarban voltam ugyan, nem is kicsit, de ezt annak a számlájára írom, hogy még sosem voltam vak randin.
Az idő gyorsan és kellemesen telt, az együtt töltött két óra alatt sok mindenről beszélgettünk. A róla alkotott kép nem változott a találkozást követően. Továbbra is nagyon szimpatikusnak tűnik.
És hogy mi lesz ez után? Nem tudom. Várom, hogy alakuljon az élet, mert most elég zűrös minden körülöttem. Próbálok optimistán állni az eseményekhez, és hagyom, hogy hadd sodorjon az élet.
Bella
“Régi” ismerősök
2010 június 25. | Szerző: Tina és Bella
Hát kedves olvasók, egy órával ezelőtt azt hittem, nem lesz érdemes leülnöm a gép elé írni. De mindenki örömére végül van miről. A tegnapi nap folyamán nem történt szinte semmi. Egyedül, a már említett ígéretes alany (mostantól nevezzük Lacinak) írt egy rövid, ámde igen aranyos levelet. Sajnos nem tudtam neki válaszolni, mert az ominózus társkereső oldal meghatározza, hogy hány üzenetet küldhetek egy nap. Miután vért izzadva megfogalmaztam egy frappáns, kedves és viszonylag hosszú üzenetet a férfiú számára, ráklikkeltem az elküldésre, de a következő üzenetet írta ki: „Nem lehetséges elküldeni a levelet, mert VIP tagság hiányában ma már elérted a napi levélküldési limitet (3)!” Persze a víájpí tagoknak mindent szabad. Nekem, egyszerű földi halandónak, ha nem kívánok fizetni x összeget, csak napi 3 üzenet jut. És persze az sem mellékes, hogy például nem láthatom nagy méretben a képeket, ez nagyon megnehezíti a dolgunkat, hiszen a kb. 2,5×2,5 cm-es képen, amin maga az ember úgy
Eközben párhuzamosan folyt a beszélgetés az előző bejegyzésemben megemlített pasival, aki szerint a szex-kapcsolat is lehet tartós párkapcsolat. Most is próbált meggyőzni, hogy nem bánnám meg, ha hagynám, hogy kényeztessen. Természetesen megint elmagyaráztam neki, hogy nem megyek bele egy szex-kapcsolatba. Mivel ma nagyon higgadt vagyok, így nem zártam be azonnal, tovább chateltünk. Beszélgetésünk során bevallotta, hogy igazából azért nem keres komoly kapcsolatot, mert 3,5 fél éve abban él, csak a barátnő nem nagyon akar lefeküdni vele, vagyis csak hetente egyszer. Azt is elárulta, hogy két éve keres ezen a társkereső oldalon szeretőt magának, mindeddig eredménytelenül. Mikor rákérdeztem, hogy akkor miért nem hagyja a jelenlegi párját ott, és keres olyan párkapcsolatot, ahol a szex is kielégítő mind mennyiségben, mind minőségben, válaszként ennyit kaptam: „Ez bonyolult, nem értheted.” Ez volt az utolsó üzenete, többet nem írt. Őszintén szólva valóban nem értem. Ha ennyire elégedetlen a jelenlegi partnerével, hiába csinált bármit, nem lett jobb, akkor miért vannak még együtt? Nagyon nehéz megtalálnunk azt az embert, akivel a szex területén is összeillünk. Ha pedig e téren különbözőek vagyunk, akkor sajnos mérlegelnünk kell, hogy lemondjunk-e a kielégítő szexuális életről egy nagyszerű ember miatt, vagy keressünk mást. Mindenesetre semmiképpen sem az a megoldás, hogy szeretőt keresünk. Legalábbis nem egy monogám társadalomban…
Viszont van egy jó hírem is számotokra: A pozitív hozzáállás tényleg csodákra képes. Most, hogy optimistán állok hozzá a társkereséshez, máshonnan is kaptam ismerkedő üzenetet. Egyik közösségi portálon ismerősnek jelölt egy srác. Nem környékbeli, és a képe alapján sem ismertem fel, így megkérdeztem tőle, hogy honnan ismerjük egymást. Erre ő azt válaszolta: „Talán a Kriptából. Ha nem, akkor tévedtem, de talán itt is létrejöhet egy baráti kapcsi.
Vagy nem ?” Én tényleg barátkozó típus vagyok, na de a kriptában?! Egyébként is mauzóleumpárti vagyok, az díszesebb…
by Tina
Minden kezdet nehéz
2010 június 23. | Szerző: Tina és Bella
Végre sikerült rászánnom magam az első néhány e-mail elküldésére. Ez nálam nagy szó, hiszen úgy álltam hozzá, mintha a fogamat húznák. Egészen addig könnyűnek tűnt ez az egész, amíg nem kell klaviatúrát ragadni és összehozni valami figyelemfelkeltő üzenetet. Sehogy sem jöttek a szavak, így félnapnyi szenvedés után nemes egyszerűséggel lekopiztam Tina első üzenetét.
Ezután jött az izgalmasabb része a dolognak, az adatlapok böngészése. Már az elején elhatároztam, hogy nyitott leszek, hiszen néhány adatból nem lehet ítélkezni.
El is küldtem az üzenetet néhány szimpatikus srácnak. Sajnos nem voltak túl sokan…
Másnap reggel csüggedten néztem az e-maileket, nem érkezett válasz. Napközben már gondolatban keresztet vetettem a projektre, azonban az este meghozta az első választ. Egy nagyon kellemes e-mailezés alakult ki az első válaszadóval, miközben felkérést kaptam chates beszélgetésre is egy másik irántam érdeklődő felhasználótól. Most az utóbbiról számolok be.
A chatpartner első körben figyelmeztetett a köztünk lévő korkülönbségre, ami mindössze hat év volt. Számomra ez nem egetverően nagy szám, feltéve, ha én vagyok a fiatalabb.
Bizakodón álltam a beszélgetéshez, mondván ebből még bármi kisülhet. Aztán kiderült, hogy nem csak 6 év korkülönbség, hanem fél országnyi távolság is van köztünk. Nem is beszélve a nyelvi nehézségekről… A beszélgetés előrehaladtával egyre inkább kikívánkozott belőlem a „jól ragzod a magyartot” beszólás, de visszafogtam magam, elvégre nincs nyelvész diplomám, és informálódni mentem az oldalra, nem pedig alázni.
A beszélgetés a szokásos sablonokkal indult, ki mit szeret csinálni, milyen zenét hallgat stb. stb..
Sajnos nem sikerült túljutni ezen a ponton, mivel néhány mondat után kiderült, hogy szög egyenest ellentétes az ízlésünk. Emellett nem elhanyagolható az a tényező, hogy kellemes beszélgetés alakult ki a korábban említett sráccal.
A chates beszélgetés szép lassan abbamaradt, nem volt kedvem tovább kérdezgetni, és amilyen hirtelen jött, olyan hamar klikkelt ki a srác, köszönés nélkül. Azért igazán elköszönhetett volna, mielőtt bezár… Erre mondom, hogy nesze neked hat év korkülönbség. 😛
Bella
Számítógépfüggők és egyebek
2011 május 23. | Szerző: Tina és Bella
Hölgyeim, bár régóta nem jelentkeztünk a blogon, azért
mégsem voltam teljesen tétlen. Olyannyira nem, hogy máris be tudok számolni egy
számomra szimpatikus sráccal való randimról. Ez a fiú az online beszélgetéseink
során igen kedvesnek, figyelmesnek, szerethetőnek bizonyult, így pár napos
„ismeretség” után én ajánlottam fel, hogy személyesen találkozzunk. A
találkozót szinte azonnal megejtettünk, szerencsére szép idő volt, így a város
utcáin sétálgattunk, fagyiztunk. A srác bár nem volt egy Adonisz, sokkal
elszomorítóbb volt, hogy gyakorlatilag a kommunikációnk egyoldalú volt. Már az
elején közölte velem, hogy ő nem jó a beszédben, sokkal inkább a hallgatásban
jeleskedik. Jó, jó, gondoltam magamban, hát nem kell mindenkinek olyan kitűnő
verbális képességekkel rendelkeznie, na de ennyire?! Tulajdonképpen csak én
beszéltem, ha néha mondott valamit (mert azért ez is előfordult, csak nagyon
ritkán), akkor sem értettem, mert nemcsak hogy nem kommunikatív, de szinte az
összes ismert beszédhiba megtalálható nála. Annak ellenére, hogy beszélgetni
nem igazán tudtunk, egyértelművé vált, hogy nagyon nem illünk össze. Ő egy
nagyon magányos ember, aki szerelemre vágyik, ebben egyet értünk, de minden
másban különbözünk.
Minden esetre a randi során felvetődött bennem néhány igen
fontos, és komoly kérdés. A srácról tudni kell, hogy diplomázott, de még tanul,
méghozzá informatikát, ebből következik, hogy legkedveltebb, és szinte egyetlen
tevékenysége a számítógép, ezen belül a játékok. Elmesélte nekem, hogy
diplomamunkáját is ebben a témában folytatta, pontosabban az ilyen játékok
közösségi és szociális szerepét vizsgálta. Természetesen az ő nézőpontjából
ezeknek csak pozitív hatása van. Új közösségeket hoz létre, az embereket
összeköti stb. De vajon miért van mégis az a gyakorlatban, hogy akik ennyire
túlzásba viszik a világháló használatát, azok sokkal nehezebben alakítanak ki
valódi kapcsolatokat, sőt, sokszor előidéznek egyéb lemaradásokat is, például a
kommunikációs képesség leépülését, beszédhibák kialakulását? Miért fordul elő,
hogy egy srác, aki a számítógépes játékok rabjává vált, nem tud kapcsolatokat
kialakítani a valóságban, és itt nem csak a párkapcsolatra gondolok, hanem
elsősorban baráti összeköttetésekre.
A legelkeserítőbb az egészben mégis az volt, hogy a többi
pasival, akiket megismertem, még akkor sem randiztam volna, ha fizetnek érte.
Mostanában igen könnyen megtaláltak a mazochista hajlamúak. Az egyik pasi azért
fizetett volna, ha táncolok az arcán. Részletesen elmagyarázta, hogyan is
képzeli el a dolgot: „ráállsz az arcomra az egyik lábaddal, majd a másikkal,
olyan cipőbe, meg ruhába, amit az utcán is hordasz, és úgy kellene riszálnod
magad”, de amellett, hogy ez már durván szadista megnyilvánulás, gyanítom, hogy
nálam ez már akrobatikus mozdulatnak minősül. A másik érdekes eset, amikor a
pasi arra akart rávenni, hogy rendszeresen üssem le. Itt feltettem magamban a
kérdést, hogy vajon az exeim miért nem kértek ilyenekre sosem, pedig
egyik-egyiknek kérés nélkül is teljesítettem volna…
by Tina
Oldal ajánlása emailben
X