Amikor zajlik is az élet, meg nem is

2010 június 27. | Szerző: Tina és Bella |

A kezdeti fellendülést hatalmas visszaesés követte. Annyira belefásultam az adatlapok nézegetésébe, hogy nem volt kedvem folytatni. Persze vicces dolog a barátnőkkel végigböngészni párat, és némelyiken jókat nevetni, de amikor egyedül leülök a számítógép elé, hogy ténylegesen kiválasszak egyet-egyet, akkor szomorú látni, hogy a legtöbben még csak a közelében sem járnak annak az embernek, akivel szívesen beszélgetnék.
Ennek köszönhetően elmondhatom, hogy jelenleg két sráccal folytatok e-mailezést. Az egyikük nagyon távolságtartó, és csupán két üzenetet váltottunk, míg a másik sráccal órákig beszélgetek, és szimpatikusnak találom.
Nem tudom, honnan fogok további 18 ember összeszedni, hogyan lesz időm aktívan levelezgetni.
Azonban haladást jelent, hogy a négy találkozó közül egy már megvalósult. Igaz nem egészen úgy, ahogy terveztük, hiszen a lényeg az lett volna, hogy húszból válasszunk négyet, nem pedig kettőből egyet… A következőképp történt a dolog:
Megbeszéltem a szimpatikus sráccal a találkozót. Nem éltem magam bele túlságosan a helyzetbe, hiszen így kisebb az esetleges pofára esés lehetősége. Magabiztosan indultam el otthonról, tele energiával, olyannyira, hogy kis híján sikerült belegázolnom egy nagy adag kutyaürülékbe. Szerencsére az utolsó pillanatban lefékeztem. Szép is lett volna, ha a találkozón nem a kedvenc parfümömtől illatozok.
Az idő előrehaladtával azonban kezdtem magam úgy érezni, mint abban a bizonyos elemreklámban a nyuszik, és a kezdeti energiám egy pillanat alatt elillant.  Még mielőtt eluralkodott volna rajtam a pánik, sikerült magam meggyőznöm, hogy akármi is lesz nem fog összedőlni a világ. Vagy ha mégis összedől, majd kimászok valahogy a romok alól, mint ahogy eddig oly sokszor tettem.
Rövid egyeztetést folytattam Tinával, aki biztosított, hogy csak egy hívásomba kerül és kiment, ha úgy alakul a dolog. Szerencsére erre nem volt szükség. Zavarban voltam ugyan, nem is kicsit, de ezt annak a számlájára írom, hogy még sosem voltam vak randin.
Az idő gyorsan és kellemesen telt, az együtt töltött két óra alatt sok mindenről beszélgettünk. A róla alkotott kép nem változott a találkozást követően. Továbbra is nagyon szimpatikusnak tűnik.

És hogy mi lesz ez után? Nem tudom. Várom, hogy alakuljon az élet, mert most elég zűrös minden körülöttem. Próbálok optimistán állni az eseményekhez, és hagyom, hogy hadd sodorjon az élet.

Bella